A betegút-menedzsment igénybevétele elsősorban az elektív (tervezhető, nem sürgősségi) szolgáltatások esetében reális lehetőség. A járóbeteg egészségügyi szolgáltatások többségénél kevésbé indokolt a személyes jelenlét, a fekvőbetegeknél, illetve komplex egészségügyi szolgáltató folyamatok menedzsmentje során viszont elengedhetetlen az ún. minőségbiztosítási pontok ellenőrzése (pl. személyes támogatással, csekklistákkal, stb.).
Kiemelten fontos azonban a belföldi, illetve a határon átnyúló (transznacionális) egészségügyi szolgáltatások megkülönböztetése, mert bár mindkét esetben van értelme betegút-menedzsmentről beszélni (pl. belföldön fontos szerepe lehet a jövőben a krónikus betegségek folyamat-menedzsmentjének), de a határon átnyúló szolgáltatás még több problémát vet fel. Ez esetben ugyanis a beteg egészségügyi adatainak nagy része az eredeti lakóhelyen marad, az egészségi állapotát jó esetben régóta figyelemmel kísérő háziorvosával vagy/és egyéb szakorvosaival együtt. A kórtörténethez és az aktuális kezelésekhez kapcsolódó folytonosság tehát megszakad és lehet bármilyen jó az ügyfelet külföldön kezelő szakorvos, illetve intézmény, ha nem jut hozzá a szükséges információkhoz, akkor a kockázat az adott szolgáltató önhibáján kívül is nő, azaz a betegbiztonság csökken. Nagyon ritka, sőt alig elképzelhető eset, hogy valaki magával viszi a teljes egészségügyi dokumentációját, pláne hogy az magyar nyelven érhető el, tehát még le is kellene fordítani a nem közérthető részeket.
A külföldön élő magyarok által igénybe vett egészségügyi szolgáltatások speciális jellege
A határon átnyúló egészségügyi szolgáltatások viszonylatában kiemelendő a külföldön élő-dolgozó magyarok igénye, akik nem jószántukból, hanem kényszerűen kerülnek ki az eredeti lakóhelyük szerinti egészségügyi rendszerből, így az ő esetükben a betegút-menedzsment létjogosultságát alátámasztó érvek még aktuálisabbak.
Ha belegondolunk mennyire elveszettek tudunk lenni a magyar egészségügyben, akkor ez a külföldire hatványozottan igaz. Az egészségügy-specifikus edukáció hiánya pedig olyan általános probléma, ami nem csak a nyelvet kevésbé beszélő vagy éppen alacsonyabb beosztásban dolgozó, így alacsonyabb biztosítási csomagokkal rendelkezőkre igaz, hanem a magasabb iskolai végzettséggel rendelkezők többségére is.
A közhiedelem alapján, illetve a magyar egészségügyi rendszer problémáit ismerve bárkiben felmerülhet, hogy „nyugaton” minden szép és jó, de ez nem feltétlenül igaz, mert alapvetően a magyar szakorvosok által nyújtott szakmai színvonal semmivel sem rosszabb, mint a nyugat-európai, sőt, sok esetben akár még jobb is. Másrészt senki nem tud felkészülni a váratlan helyzetekre. Hiába van külföldön jó háziorvosa valakinek, nem tudhatja előre, hogy holnap milyen betegséget diagnosztizálnak nála, illetve utána milyen minőségű szakorvos keze alá kerül. Szerencsés esetben valóban kiváló képzést kapott és gyakorlott (akár magyarJ) szakorvos, illetve minőségi intézmény lehet a szolgáltató, de sajnos nem ritkán ki lehet fogni olyan, kisebb esetszámot látott, tehát kevésbé tapasztalt orvost vagy egyéb okokból szakmailag gyengébb minőségű szolgáltatást is, aminél Magyarországon sokkal jobb minőségű és kisebb kockázatú szolgáltatás lenne kapható.
