Általános Szerződési Feltételek

1. Bevezetés

Jelen Általános szerződési feltételek (a továbbiakban: Általános Szerződési Feltételek) vonatkoznak az Ügyfél és a Human Health Assistance Korlátolt Felelősségű Társaság (cégjegyzékszáma: 01-09-195593; székhelye: 1034 Budapest, Vályog utca 8. II/6.; a továbbiakban: Társaság), mint szolgáltató között megkötött értékesítési és szolgáltatási szerződésre (a továbbiakban: Szerződés), illetve az abban külön nem szabályozott részekre.

A Szerződés a Társaság által az Ügyfélnek tett, egészségügyi és ahhoz kapcsolódó szolgáltatások csomagjára vonatkozó ajánlat (a továbbiakban: Ajánlat) elfogadásával jön létre, és az Ajánlatban szereplő ellenérték vagy – amennyiben az Ajánlatban több részlet szerepel – az ellenérték első részletének a Társaság számára, az Ajánlat szerinti módon történő megfizetésével lép hatályba.

Az Ajánlatban feltüntetett, nem saját teljesítésű szolgáltatáselemek vonatkozásában a Társaság a tényleges szolgáltatásnyújtó meghatalmazottjaként, az ő nevében tesz ajánlatot Ügyfél felé, majd azokat saját szolgáltatásaival együttesen értékesíti, illetve szolgáltatja (az Ügyféllel szerződéses jogviszonyt létesít), illetve szedi be és számolja el azok vételárát.

Az Általános Szerződési Feltételek Ügyfél részéről történő elfogadása a Társaság Ajánlatában szereplő szolgáltatások igénybevételének előfeltétele. A feltételek elfogadásának minősül az is, ha az Ügyfél az Ajánlatot elfogadja vagy – akár az Ajánlat kifejezett elfogadásának hiányában is – az Ajánlatban szereplő valamely szolgáltatását igénybe veszi.

A Társaság fenntartja magának azt a jogot, hogy az Általános Szerződési Feltételeket részben vagy egészben bármikor módosítsa. Az Általános Szerződési Feltételek és annak mindenkori módosítása a www.humedinternational.eu weboldalon való közzétételkor lép hatályba. Az Általános Szerződési Feltételek módosításáról a Társaság az Ügyfeleket akként tájékoztatja, hogy a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Általános Szerződési Feltételeket elektronikus levélben továbbítja az Ügyfelek részére vagy közzéteszi a www.humedinternational.eu weboldalon. A tájékoztatás a módosítás hatályba lépését megelőzően olyan időben történik, hogy az Ügyfelek dönthessenek a módosítás elfogadásáról.

 
2. Felek meghatározása

Társaság (az Ügyfelek felé az egyedi ajánlatokban megnevezett Ajánlattevő): Human Health Assistance Korlátolt Felelősségű Társaság, akivel – mint szolgáltatóval és szerződött partnerei szolgáltatásainak kiajánlójával – az Ügyfél a Szerződést megköti.

Székhely és levelezési cím: 1034 Budapest, Vályog utca 8. II/6.

E-mail: office@humedinternational.eu

Telefon: +36 30 406 6552

Weboldal: www.humedinternational.eu

Adószám: 13497460-2-41

Cégjegyzékszám: 01-09-195593

Bankszámlaszám: Kereskedelmi és Hitelbank Zrt. 10403363-50526767-67881006

IBAN: HU58 1040 3363 5052 6767 6788 1006

SWIFT (BIC): OKHBHUHB

 

A Társaság – egyebek mellett – egészségügyi, illetve kapcsolódó egyéb szolgáltatások szervezésével, saját hatáskörben történő nyújtásával (együttesen betegút-menedzsmenttel) és értékesítésével foglakozik. A Társaság Ügyfelei számára komplex szolgáltatáscsomagot biztosít, melyhez igénybe veszi, illetve szervezi szerződött partnerei szolgáltatásait is.

A Társaság partnerei igazolható szakmai háttérrel, elismert tapasztalatokkal és szakemberekkel rendelkező szolgáltatók, melyek az általuk kínált egészségügyi szolgáltatások végzésére a mindenkori jogszabályok által megkívánt engedélyekkel rendelkeznek.

A Társaság által értékesített szolgáltatáscsomagok kifejezetten nem minősülnek turisztikai csomagoknak. A Társaság által értékesített szolgáltatáscsomagokhoz kapcsolódóan a Szolgáltatások igénybe vevője vagy/és kísérője felé esetlegesen kiajánlásra kerülő turisztikai szolgáltatások felkínálása a mindenkori jogszabályok által előírt engedélyekkel rendelkező turisztikai szolgáltató partnerek bevonásával történik:

  • Szegedi Tudományegyetem, Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
  • Uzsoki Kórház
  • Human Health Tour Operator Kft.
  • Pető András Főiskola - Pető Intézet
  • Róbert Károly Magánkórház Zrt.
  • Scanomed Orvosi, Diagnosztikai, Kutató és Oktató Kft.

Ügyfél: Ügyfél az a személy, aki a Szerződést a Társasággal – mint a Társaság által végzett és kiajánlott és/vagy értékesített szolgáltatások igénybevevője, páciens – megköti, illetve az ajánlatadást és az Ajánlat elfogadását megelőzően az a személy, aki a Társaság weboldalán – mint a Társaság szolgáltatásai iránt érdeklődő személy – regisztrál. Amennyiben az Ügyfél által igénybeveendő szolgáltatások ellenértékét harmadik fél (pl.: az Ügyfél valamely hozzátartozója) viseli, úgy e harmadik személy az Ajánlatban költségviselőként vesz részt.

Kísérő: Az Ügyfél által az Ajánlat elfogadása során megnevezett személy, aki az Ügyfelet kíséri a Társaság által az Ajánlat szerint végzett és kiajánlott (értékesített) szolgáltatások igénybevételekor, illetve az Ajánlatban feltüntetett egyes szolgáltatásokat igénybe veszi.

Betegút-menedzser: az Ajánlatban megnevezett és/vagy a Társaság által egyéb módon kijelölt személy, aki az Ajánlat előkészítése során, illetve az Ajánlatban szereplő szolgáltatások teljesítése során a Társaság és az Ügyfél/Kísérő közötti kapcsolattartást végzi, valamint az Ajánlatban szereplő szolgáltatások igénybe vételét segíti.

 
3. Szerződés tárgya

Az Ajánlatban szereplő egészségügyi és kapcsolódó nem egészségügyi szolgáltatások összessége (a továbbiakban: Szolgáltatáscsomag), melyeket a Társaság

  • részben maga végez az Ügyfél részére (a 4. Pontban részletezett betegút-menedzsment szolgáltatás keretében);
  • részben szerződött partnerei nyújtanak az Ügyfél részére.

A Szolgáltatáscsomagban található egyes egészségügyi szolgáltatás-elemeket az egészségügyi szolgáltatók a szolgáltatás nyújtásának helye szerinti, elfogadott orvosszakmai protokollok és a rájuk irányadó mindenkori jogszabályok rendelkezései szerint nyújtják.

A Szolgáltatáscsomag tartalma az Ajánlat Ügyfél általi elfogadását követően módosulhat az alábbiak szerint:

  • az Ügyfél és a Társaság egészségügyi szolgáltató partnere, illetve annak szakorvosa közötti személyes konzultáció eredményeinek függvényében, amennyiben az ajánlatadás és az Ajánlat elfogadása megelőzi a személyes konzultációt,
  • a Szolgáltatáscsomag részét képező egészségügyi beavatkozás közben a Társaság egészségügyi szolgáltató partnere, illetve annak szakorvosa(i) részéről hozott szakmai, orvosi döntések értelmében, melyet az Ügyfél érdekében hoznak meg, orvosi és egyéb egészségügyi szakmai indokok alapján.

Abban a nem várt esetben, ha az egészségügyi szolgáltatás nyújtása során komplikáció, szövődmény és/vagy egyéb, előre nem látható esemény merül fel, az egészségügyi szolgáltató által alkalmazott protokoll és előzetes tájékoztató rendelkezései irányadóak.

 
4. Betegút-menedzsment szolgáltatás

A Betegút-menedzser az Ügyféllel és a Kísérővel telefonon, emailen, illetve szükség és igény szerint személyesen tartja a kapcsolatot, amely során a szolgáltatások igénybevételét segíti.

A Betegút-menedzser munkáját a háttérben dolgozó irodai és egyéb személyzet támogatja.

A szolgáltatás főbb elemei:

  • Navigáció: egészségügyi dokumentáció áttanulmányozása, illetve egészségi állapot felmérése, előminősítése és online tanácsadás,
  • Asszisztencia: pre-sales adminisztráció támogatása, egészségügyi és egyéb szolgáltatásszervezés, kórházi és egyéb szolgáltatási folyamatok minőségbiztosítása,
  • Utógondozás: egészségügyi és egyéb adminisztráció-dokumentáció, illetve pénzügyi elszámolás támogatása, nyomon követés és kapcsolódó online tanácsadás.
 
5. Szolgáltatáscsomag ellenértéke, letét, kötbér

A Szolgáltatáscsomag ára az Ügyfél által meghatározott/választott szolgáltatáselemek figyelembe vételével kerül meghatározásra az Ajánlatban.

Amennyiben Ügyfél az Ajánlatot elfogadja, és az abban megjelölt Letét első részletét megfizeti, a Felek közötti Szerződés hatályba lép.

A Szolgáltatáscsomag ára nem tartalmazza az egészségügyi szolgáltatások igénybevétele közben felmerülő, előre nem látható események, komplikációk, szövődmények költségeit, így különösen az Európai Uniós betegbiztosítási kártya hatálya alá tartozó ellátások költségeit, melyet a Társaság egészségügyi szolgáltató partnere jogosult közvetlenül kiszámlázni az Ügyfél felé.

Sürgősségi ellátások, előre nem látható események, komplikációk, szövődmények kezelési költségeinek megtérítését az Ügyfél közvetlenül az egészségügyi szolgáltató felé vállalja.

A Szolgáltatáscsomag azon elemei vonatkozásában, melyeket a Társaság szerződött partnerei útján nyújt, az adott szolgáltatáselemek ellenértékéről szóló számlát az érintett szerződő partner közvetlenül állítja ki az Ügyfélnek.

Az Ügyfél a Szolgáltatáscsomag ellenértékét az Ajánlatban írtak szerint (ellenkező Ajánlati rendelkezés hiányában egy összegben) előre köteles megfizetni vagy/és biztosítói, egyéb garanciával biztosítani, mivel a teljes összegű pénzügyi fedezet előzetes megléte a betegfelvétel, illetve a szolgáltatás igénybevételének alapfeltétele.

Az Ügyfél által a Társaság bankszámlájára átutalt vagy/és egyéb módon (pl. készpénz, bankkártya, online fizetés) előre megfizetett ellenértéket a Társaság letétként (a továbbiakban: Letét) kezeli az alábbiak szerint:

  • a Szolgáltatáscsomagban szereplő, a Társaság szerződött partnerei által az Ügyfél felé kiállított számlák ellenértékét a Társaság jogosult és köteles a szerződött partnerrel kötött megállapodás szerinti határidőben átutalni, de nem előbb, mint hogy a vonatkozó számla hiteles másolatát a szerződött partnertől megkapta és az abban foglalt szolgáltatás elvégzését az Betegút-menedzser írásbeli nyilatkozatban leigazolta;
  • a Szolgáltatáscsomagban szereplő, a Társaság által végzett szolgáltatások ellenértékével a Társaság jogosult attól a naptól kezdődően sajátjaként rendelkezni, hogy az Ügyfél számára az egészségügyi szolgáltatás elvégzésre került;
  • a Társaság a saját teljesítésű szolgáltatásainak ellenértékét a teljes Szolgáltatáscsomag egészségügyi szolgáltatásainak teljesítését követő 8. napig köteles kiszámlázni Ügyfél felé és a számlát ügyfélnek átadni;
  • amennyiben a Szolgáltatáscsomag bármely elemének teljesítése az Ügyfél érdekkörén kívül eső okból meghiúsul, az adott szolgáltatáselemre eső ellenértéknek megfelelő összeget a Társaság a Letétből köteles az Ügyfélnek az azt követő 15 (tizenöt) banki napon belül visszatéríteni, hogy a meghiúsulásról tudomást szerzett;
  • amennyiben az Ügyfél a Szolgáltatáscsomag bármely elemét saját érdekkörébe tartozó okból  nem veszi igénybe (ideértve azt is, ha az Ügyfél a magyarországi beutazáshoz és tartózkodáshoz esetlegesen szükséges vízumot, hatósági engedélyt bármely okból nem kapja meg), úgy az adott szolgáltatáselemre eső ellenértéknek megfelelő összeg – lentebb meghatározott – Kötbérrel csökkentett részét a Társaság a Letétből köteles az Ügyfélnek az azt követő 15 (tizenöt) banki napon belül visszatéríteni, hogy a meghiúsulásról tudomást szerzett.

Az Ügyfél a fenti letéti rendelkezéseket egyoldalúan nem módosíthatja és a Letétet jelen szerződés hatálya alatt nem követelheti vissza; a Letét kezelése csak és kizárólag a jelen pontban írt rendelkezések szerint történhet.

A letét célja kizárólag az Ügyfél által megvásárolt szolgáltatások fedezetének előzetes biztosítása, az nem minősül engedélyköteles pénzügyi szolgáltatásnak.

Amennyiben az Ügyfél a Szolgáltatáscsomag bármely elemét nem veszi igénybe a Szerződés hatályba lépését követően, úgy a Szerződés a Szolgáltatáscsomag érintett eleme vonatkozásában meghiúsul, mely meghiúsulásért az Ügyfél felelős. A Szerződés ilyen – teljes vagy részleges – meghiúsulása esetén az Ügyfél a meghiúsult szolgáltatásrész ellenértéke alább meghatározott részét mint kötbért (a továbbiakban: Kötbér) köteles a Táraságnak megfizetni, mely az Ügyfélnek visszajáró Letét összegébe beszámítható.

A Kötbér mértéke:

  • amennyiben a meghiúsulás az egészségügyi és a kapcsolódó szolgáltatások igénybe vételének tervezett megkezdését megelőzően legalább 30 (harminc) nappal következik be, úgy a meghiúsult szolgáltatásrész ellenértéke nettó összegének 0 %-a,
  • amennyiben a meghiúsulás az egészségügyi és a kapcsolódó szolgáltatások igénybe vételének tervezett megkezdését megelőző 15. és 30. nap között következik be, úgy a meghiúsult szolgáltatásrész ellenértéke nettó összegének 50 (ötven) %-a,
  • amennyiben a meghiúsulás az egészségügyi és a kapcsolódó szolgáltatások igénybe vételének tervezett megkezdését megelőzően legfeljebb 15 nappal következik be, úgy a meghiúsult szolgáltatásrész ellenértéke nettó összegének 100 (száz) %-a.

Az Ügyfél érdekkörébe tartozó okokból meghiúsuló megrendelések esetén a Letét Társaságnél történő jóváírásával és Ügyfél számára történő visszautalásával kapcsolatos bankköltségeket és az esetleges devizaátváltások tranzakciós költségeit a Társaság – az esetleges Kötbéren felül - jogosult lemondási díjként felszámítani és a Letét terhére levonni (azaz a Letétet az esetleges Kötbérrel és lemondási díjjal csökkentett összegben jogosult és köteles visszafizetni).Az Ügyfél érdekkörébe tartozó okokból meghiúsuló megrendelések esetén a Letét Társaságnél történő jóváírásával és Ügyfél számára történő visszautalásával kapcsolatos bankköltségeket és az esetleges devizaátváltások tranzakciós költségeit a Társaság – az esetleges Kötbéren felül - jogosult lemondási díjként felszámítani és a Letét terhére levonni (azaz a Letétet az esetleges Kötbérrel és lemondási díjjal csökkentett összegben jogosult és köteles visszafizetni).

Fentieken túl a Társaság minden esetben jogosult érvényesíteni a Kötbért esetlegesen meghaladó kárát.

 
6. Felek jogai és kötelezettségei

A Társaság köteles az Ügyfél által megrendelt szolgáltatásokat a magyar jogszabályi és szakmai szabályoknak megfelelően nyújtani vagy az erre megfelelő szolgáltató partnertől megrendelni (beszerezni).

A Társaság az egészségügyi és/vagy egyéb engedélyezési körbe tartozó szolgáltatásokat mindig a vele szerződött, minden szükséges tárgyi és személyi feltétellel, illetve engedéllyel és felelősségbiztosítással rendelkező szolgáltató partnereinek bevonásával biztosítja.

Ügyfél kifejezetten tudomásul veszi, hogy a Társaság és/vagy a közreműködő szolgáltató érdekkörén kívül eső okból kifolyólag a Társaság a korábban már elfogadott Ajánlat (Szerződés) szerinti Szolgáltatáscsomagot jogosult egyoldalúan módosítani (ebbe a Ügyfél egészségi állapotához kapcsolódó, orvosilag szükségszerű tartalmi módosításokon túl beleértve az egészségügyi szolgáltatói kapacitások elérhetőségéből eredően bekövetkező esetleges időpont- és egyéb változtatásokat is).

Ügyfél köteles a Szolgáltatáscsomag, továbbá az általa megrendelt összes többletszolgáltatás és az előző bekezdés szerinti módosításokból eredő többletszolgáltatások teljes ellenértékének teljes összegű megfizetésére, függetlenül attól, hogy saját forrásból vagy/és biztosítói, esetleg egyéb intézményi, vállalati finanszírozásból tervezi-e kiegyenlíteni az ellenértéket.

A Társaság a nyújtott szolgáltatásokért az Ajánlatban, a Szolgáltatáscsomag részeként kalkulált díjazásra jogosult.

Az Ügyfél jogosult a Társaságtól információt kérni a szolgáltatásban részt vevő egészségügyi szolgáltatók és általuk alkalmazott egészségügyi dolgozók szakmai hátteréről, illetve az egészségügyi szolgáltatást végző vezető orvos személyéről (név, szakmai tapasztalat).

Ügyfél köteles haladéktalanul írásban tájékoztatni a Betegút-menedzsert a Szerződéssel kapcsolatban felmerülő bármilyen problémáról, illetve vállalja, hogy az Ajánlat szerinti Szolgáltatáscsomagban foglalt szolgáltatáselemeken túli kapcsolódó igényeit kizárólag a Társaság Betegút-menedzsere felé jelzi, azokra a Társaságtól kér ajánlatot, valamint azokat a Társaságtól rendeli meg.

Ügyfél a Szolgáltatáscsomag igénybevételéhez a Társaság rendelkezésére bocsátja az alábbi információkat (emailben, másolatban vagy/és szükség esetén eredetiben bemutatva):

  • személyazonosságot igazoló okmány (személyi igazolvány vagy útlevél),
  • EGT tagállamban fennálló biztosítást igazoló betegbiztosítási kártya,
  • egyéb érvényes biztosítási kártya.

Ügyfél az Ajánlat elfogadásával felhatalmazza a Társaságot, hogy ezen okmányairól fénymásolatot készítsen és azokat az Adatkezelési hozzájáruló nyilatkozatban meghatározott személyeknek továbbítsa.

Ügyfél előzetesen hozzájárul, hogy a Társaság az Ügyfél által leadott vevőelégedettség-mérés eredményeit, illetve a Ügyfél által adott ajánlást (testimonial) referenciaanyagként és/vagy marketingcélokra szabadon felhasználhassa (beleértve a fotódokumentációt is).

Ügyfél a Szolgáltatáscsomag ellenértékét (tekintettel annak magánszolgáltatási és önköltséges jellegére, illetve a magyar társadalombiztosítás által finanszírozott alapszolgáltatásokhoz képest emelt színvonalára) a hatályos magyar jogszabályok szerint nem jogosult a magyar Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő által megtéríttetni, annak térítési díjáról az esetlegesen meglevő jogosultsága esetén is kifejezetten lemond.

A határon átnyúló egészségügyi szolgáltatásokról szóló 2011/24/EU irányelv alapján az Európai Unió más tagállamainak betegei jogosultak Magyarországon tervezetten határon átnyúló egészségügyi ellátást igénybe venni, így az Ügyfél (amennyiben EU-s országból érkezik) jogosult lehet a hatályos uniós jogszabályi rendelkezések alapján a Szolgáltatáscsomag vagy annak egy része ellenértékének utólagos megtérítésére a külföldi biztosítójától, az igénybevett szolgáltatástól és a biztosítási fedezetétől függően. A külföldi társadalombiztosító utólagos visszatérítése nem mentesíti az Ügyfelet a Szolgáltatáscsomag ellenértékének jelen Általános Szerződési Feltételek szerinti előzetes megfinanszírozásától.

 
7. Adatvédelem

A Társaság kijelenti, hogy minden esetben a www.humedinternational.eu weboldalon is fellelhető Adatvédelmi tájékoztatónak és Adatkezelési hozzájáruló nyilatkozatnak megfelelően kezeli az Ügyfél adatait, a vele kapcsolatosan tudomására jutott információkat (a weboldalon megjelenő nyilatkozatok magyar nyelvű verziója az irányadó).

Az Ügyfél, illetve a Kísérője a mindenkor hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően adja határozott és önkéntes hozzájárulását ahhoz, hogy adatait a Társaság és az Adatkezelési hozzájáruló nyilatkozatban megjelölt egyéb személyek kezeljék, azokhoz hozzáférjenek.

Az Ügyfél – az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről és védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvény alapján – a mindenkor hatályos magyar jogszabályoknak megfelelően járul hozzá ahhoz, hogy a kezelésein az Betegút-menedzser jelen legyen, továbbá a kezeléséről, az egészségügyi állapotáról az egészségügyi szolgáltató a Társaságnak, illetve az Betegút-menedzsernek teljes körű tájékoztatást adjon.

 
8. Felelősségi klauzula

A Társaság szerződött partnerei által az Ügyfélnek nyújtott szolgáltatásokért a szolgáltatást nyújtó partnerek tartoznak teljes felelősséggel.

A Társaság szolgáltató partnerei által az Ügyfélnek közvetlenül nyújtott szolgáltatások tartalmáért, minőségéért, az esetlegesen azokkal vagy azokhoz kapcsolódóan okozott károkért a Társaság semminemű felelősséggel nem tartozik, ebben a körben a Társaság a felelősségét kizárja.

 
9. Egyebek

Az Ügyfél részéről az Adatkezelési Hozzájáruló Nyilatkozat és az Ajánlat elfogadása akkor minősül megtettnek, hatályos jognyilatkozatnak, ha

  • a vonatkozó dokumentumot kinyomtatta, aláírta és az aláírt dokumentumot szkennelve elküldte az office@humedinternational.eu és/vagy a Társaság által megjelölt egyéb hivatalos email címre, illetve személyesen átadta,
  • vagy az Adatkezelési Hozzájáruló Nyilatkozat esetében www.humedinternational.eu honlapon vagy/és az ahhoz kapcsolódó egyéb marketingfelületeken a regisztráció során az elfogadásnak megfelelő jelölést megtette.

Az Ügyfél nevére szóló Ajánlatban nem szabályozott kérdésekre az Ajánlattevő által kibocsátott mindenkori Általános Szerződési Feltételek vonatkoznak.

Amennyiben a jelen Általános Szerződési Feltételek valamely rendelkezése és az Ajánlat valamely feltétele egymástól eltér, az utóbbi válik a szerződés részévé.