További szolgáltatások - Gerincgyógyászat
A porckorong a teljes gerinc felépítésében az az alkotóelem, amely a csigolyákat oly módon kapcsolja szilárdan össze, hogy mindeközben bizonyos mozgáslehetőséget is enged az adott gerincszakasznak. Egyúttal egyfajta lengéscsillapítóként is működik. Az autó felfújt gumiabroncsához hasonlítható, amely stabil kapcsolatot biztosít az út és a kerék között, és valamelyest tompítja az egyenetlenségből adódó rázkódást.
Ezt a funkciót speciális felépítése teszi lehetővé, amelynek erős, rostos gyűrűje - szintén hasonlatosan a gumiabroncshoz -, egy nagy folyadéktartalmú, gélhez hasonló állagú belső magot övez. Az élet során - ahogy más szöveteink is - a porckorong is veszít folyadéktartalmából, rugalmassága csökken ("leereszt"). Ennek a folyamatnak egy epizódja lehet a porckorong sérvesedése ("defekt"), amikor a porc egy darabja, a gerinccsatornába nyomulva elveszi a helyet az ott haladó idegektől, másképpen fogalmazva nyomást gyakorol ez utóbbiakra. Ez jellemzően a végtagokat érintő panaszokat, fájdalmat, zsibbadást, gyengeséget okoz. A jelenséget térszűkítésként is leírhatjuk, amelynek sebészi megoldása ennek megfelelően az idegek felszabadítása.
A porckorong rugalmasság vesztése (degeneráció) azonban más következménnyel is járhat, ha a szomszédos csigolyák jól kontrollált mozgásait lehetővé tévő képessége is károsodik. Ezt a jelenséget instabilitásnak nevezik, amely jellemzően, terhelésre fokozódó, lokális fájdalmat okoz. Ennek a problémának a sebészi kezelése a stabilizálás.
A legegyszerűbb és legnagyobb számban alkalmazott felszabadító műtét a porckorongsérv eltávolítása (diszcektómia). Leggyakrabban az ágyéki gerincen vagy a középső-alsó nyaki szakaszon van szükség ilyen beavatkozás elvégzésére, de ritkábban előfordulhat a háti gerincszakaszon történő porckorongsérv-műtét is.
Hasonló műtéti beavatkozás a csontos gerincszűkületek esetén végzett dekompresszió, illetve ennek kiterjedtebb módja, a rekalibráció, amely az operált gerincszakasz méreteinek helyreállítását célozza. Amennyiben a gerincszakasz stabilitása már a műtét megkezdése előtt hiányzik vagy a műtét dekompressziós fázisában sérül, a műtét során az érintett gerincszakaszt rögzíteni kell (stabilizációs, fúziós beavatkozások).
A cél a gerincszakasz stabilitásának helyreállítása két szomszédos csigolya, illetve egy csigolya két különálló darabjának csontos összenövesztése által. Bizonyos esetekben mindössze csontanyag (általában a beteg saját csontja kerül felhasználásra) kerül beültetésre fémrögzítés nélkül. Ilyenkor legtöbbször a műtét után ideiglenesen (néhány hónapra) külső rögzítő kerül fel a betegre a várható csontos átnövés idejéig (ahol a fúzió hosszabb időt vesz igénybe, ott az esetek döntő többségében fémes rögzítésre is sor kerül).
A belső rögzítés modern, tesztelt és engedélyezett anyagokkal történik, korábban ezek alapanyaga rozsdamentes acél volt, jelenleg a legáltalánosabban elterjedt anyag a fém (titán), amelynek rugalmassága lényegesen közelebb áll a csontéhoz, kilazulása kevésbé valószínű, ugyanakkor nem lép kémiai, biológiai vagy fizikai kölcsönhatásba a szervezettel (azaz nem korrodál).
Köztudott tény, hogy az emberek 80-90%-a életében legalább egyszer tapasztal hátfájást, ami spontán módon vagy kezelés hatására eltűnik, de bármikor kiújulhat. Amennyiben a gerincműtét elkerülhetőség, akkor a kezelőorvos javaslata alapján felmerülhetnek különféle gyógyszeres terápiák, infúziós és egyéb konzervatív kezelési módok is, amelyek átlagos időtartama 5 ápolási nap. A konzervatív terápiák része a szakorvosi vizsgálatokon túl általában napi egy alkalommal egyéni gyógytorna (fiziotherápia) és masszázs.
A gerincműtétekhez kapcsolódó rehabilitáción és a hagyományos konzervatív terápiákon túl, akár tünetmentes állapotban is alkalmazható az elsődleges vagy másodlagos prevenció. Mindkét módszer kiemelten fontos szerepet játszik az egészség-megőrzésben, utóbbi esetben a már kialakult gerincbetegség további rosszabbodásának megelőzését szolgálja, illetve összességében segíti a betegeket, hogy aktív életet élhessenek.
